Nem, nem a mogyoró allergiáról  és nem is a kedvenc csokimról lesz szó.

Társat keresünk! Illetve én már nem mert olyan mázlim volt, hogy találkoztam álmaim netovábbjával és jól össze is házasodtunk.

De rajtam kívül még sok Nő társam jár abban a cipőben manapság amiben én is jártam évekig. Társat, szerelmet, törődés, őszinteséget keresünk. Valakit akivel osztozhatunk a jól megérdemelt boldogságon.

De akkor miért hazudunk?

Igen, hazudunk. Nők és férfiak is. Méghozzá már az elején a keresés folyamatában. (Tisztelet a kivételnek!)

Miben szeretünk ferdíteni?

A nők általában súlyukról, életkorukról, gyermekeik számáról, magasságukról állítanak szerintük kedvezőbbnek tűnő dolgot. Valamint arról, hogy ők bizony nem akarnak görcsösen állandó kapcsolatot! Hogyne férne bele, ha csak szex…

A férfiak életkorról, magasságról, kapcsolati státuszukról, anyagi helyzetükről vetítenek csak, hogy több esélyük legyen. Valamint arról, hogy ők tényleg (de tééényleg!) komoly kapcsolatra vágynak…

Nos ezek után jöjjön a kedvenc storym még vadul társkeresős korszakomból.

Az ember lánya beregisztrál egy (több) ilyen társkereső oldalra, elkészíti a minden kérdést átölelő adatlapját és rákattint az „adatlapom kész” gombra. Indul a buli.

Én sem tettem másként, nem is volt egyéb dolgom mint várni a nagy Ő első üzenetét vagy arra utaló kis jelét, hogy tetszem neki. Illetve természetesen én is nézelődtem, és hasonló módon jelezve tetszésemet kis, mosolygós arcokat küldtem, rövid üzeneteket írtam. Nos akadt jelentkező bőven.

Beindult a randi dömping!

Nem szeretném húzni az időt, sok-sok randi után sem volt meg az igazi… Na, de gondoltam még egyet! Hátha!

Bejelentkezett egy vonzó, középkorú fickó. Sportos testalkat, megnyerő mosoly, míves és kidolgozott mondatok. Ez az! Jöjjön a következő lépés, telefonbeszélgetés.

Telefon csörög, felveszem. Beszélgetünk. Kedves, udvarias, intelligens. Végül megegyezünk a személyes találkozás időpontjában és helyében. Eljött a randi napja. Én mint igényes és lelkes fiatal nő kicsíptem magam. Visszafogott smink és ruha ( persze mutassuk meg ami szép!), a legkedvesebb mosolyom és érdeklődő tekintet.

Megérkezem a randi helyszínére, egy igazán mozgalmas belvárosi térre. Nézelődöm. Egyszer csak megpillantok egy férfit a távolban. Hasonlít, hasonlít….de mintha jóval idősebb és kevésbé kisportolt lenne, mint akire én várok. De mindegy, a külső csak a felszín, ássunk mélyebbre.

Aztán észre is vesz, mosolyog. Hogyne mosolyogna hiszen Ő azt kapta amit várt. Én nem hazudtam, ott vagyok, én vagyok, ezt ígértem.

És ÉN ???

De mindegy ezen agyalni már nincs idő jön felém gyors léptekkel. A mosolyom nagyon „művészi” volt, talán ez a legjobb szó arra ami kiült az arcomra.  Talán ezért is hasonlítgatta művészi arcvonásaimat és bájos tekintetemet egész este egy színésznőéhez ami megtisztelő volt, de akkor és épp ott teljesen jelentéktelen.    

Nos mivel kaptam egy laza sokkot öntudatlan, becsapott állapotomban elindultunk sétálni. Nem emlékszem mit beszéltem össze vissza, de kb. a Duna part magasságában kitört belőlem minden.

Kérdőre vontam, hogy miért kell eltitkolni a valós korát? Miért egy láthatóan 10 évvel ezelőtti fotóval akar ismerkedni? Mit gondol, mi lesz most ebből? Azok után, hogy eleve hazugsággal indít? Hogyan hiheti, hogy ezek után bármit is elhiszek és bízok abban amit mond? Mégis miért nem hiszi, hogy egyenességgel és önmagával akár meg is hódíthat?

Természetesen volt felkészült, alapos válasz… Hogy akkor el sem jöttél volna! Hogy mindenki ezt csinálja! Hogy tuti én is szoktam… És ilyenek.

Nos, miután tisztáztuk, hogy nem én nem „szoktam” és ebből itt már igazi randi nem lesz beültünk teázni. És mit ad Isten’ még jót is beszélgettünk. Sokat látott, hajdanán valóban vonzó férfi volt akiért bomlottak a Nők. Alapjában véve a kora nem zavart volna, kedves és okos Férfi volt. De engem akkor és ott átvert! Soha többé nem találkoztunk.

Nos, hazafelé természetesen hívtak a "Lányok”, hogy: Naaaa mi volt??

A válaszom csak annyi volt: nyomokban mogyorót tartalmazott.